szervezetfejlesztés

Azt vallom, hogy ahány szervezet, annyi lehetőség… és annyi út a fejlődésre és a sikerre.

 

Minden szervezet más és más kihívásokkal néz szembe, ezért szervezetfejlesztőként nagyon fontosnak tartom, hogy egy vállalaton belül az emberi és szervezeti tényezőkről egyaránt részletes képet kapjunk. Mintegy évtizedes felsővezetői tapasztalatom azt mutatja, hogy az emberi tényezők körében elsősorban a munkatársak kommunikációját szükséges vizsgálni. A kommunikáció kihatással van ugyanis a szervezeti konfliktusokra, ami azért fontos, mert a kezeletlen konfliktus végül demotivációt eredményez. A szervezeti tényezők tekintetében a szervezeti stratégia, rövid- és hosszú távú célok, valamint a szervezeti kultúra vizsgálata szükséges. A szervezeti diagnózis alapján lehet javaslatot megfogalmazni a szervezetfejlesztési irányokra (munkatársak fejlesztése, vezetők fejlesztése), éppen ezért nincsenek mindenkire pontosan illeszthető sablonjaim, minden folyamatot az adott igényekhez igazodva alakítok ki.

 

Alapvetés számomra, hogy a szervezeti cél akkor tud maradéktalanul teljesülni, ha az embereket saját céljaik elérésében segítjük. Az egyéni elégedettség szervezeti sikert eredményez. És hogy melyek ezek a célok, amelyek támogatást igényelnek? Talán már ismerős: ahány ember, annyi cél…

A célok különbözőek lehetnek, ugyanakkor az a fontos, hogy a szervezet támogathatja ezek elérését. Hogyan?

 

Az emberhez kétféle úton is eljuthatunk: adhatunk számára egyéni támogatást (coaching formájában) és biztosíthatunk számára csoportos kompetenciafejlesztést is (tréningek formájában).

Fejlődés és

siker

Kommunikáció

vizsgálata

Rövid és hosszú

távú célok

Szervezeti

diagnózis

Fejlődési

irány